Stagnáló kukoricaárak mellett drágult a búza

A 11. héten, a búzaárak emelkedése miatt, növekedett a Magro Gabonaindex (MGX) heti értéke. Kisebb-nagyobb változásokat mind a hazai, mind a nemzetközi árutőzsdéken is láthattunk. Ezekről az alábbiakban olvashat. További adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

A 11. héten sem változott érdemben a kukorica átlagára a Magro.hu fizikai piacán – maradt 40 ezer forint alatt - , de a hazai határidős parketten drágulást láthattunk. A májusi lejáratú kukorica ára 5,5 százalékkal, 40 ezer forintról 42.200 forintig erősödött. A júliusi és novemberi jegyzések ugyanakkor nem követték ezt a változást. Előbbi ténylegesen változatlan maradt, utóbbi enyhe mértékben drágult. A chicagói árutőzsdén nem alakult ennyire tisztán a kép. A 11. hét első részében inkább emelkedtek az árak, majd csökkentek, de mindez egy nagyon szűk sávon belül történt. Egyértelműen drágult viszont a kukorica Párizsban (Euronxt/MATIF). A júniusi lejáratú termény 4 százalékkal, 158 euróról 165 euróig emelkedett. Hozzávetőlegesen hasonló mértékben nőtt az augusztusi és a novemberi lejárat ára is. Aktuálisan 40 ezer tonna kukoricát kínálnak a Magro piactéren és 7 ezer tonnára van kereslet.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2015. jan.

2015. feb.

2015.

8. hét

9. hét

10. hét

11. hét

Átlagár (Ft/t)

43 373

42 258

39 557

39 667

39 635

39 680

Kötési mennyiség (t)

18 970

15 167

7 551

3 025

3 349

2 300

 

Erősödött viszont mind a malmi, mind a takarmánybúza átlagára a fizikai piacon. Előbbi 57.150, utóbbi 44.250 forint lett tonnánként a 11. héten. A magyar árutőzsdén viszont csak kisebb változások történtek. A malmi búza májusi lejáratra maradt 54.300, míg az augusztusi 1 százalékkal drágult és 49 ezer forint lett. Olcsóbb lett viszont a takarmánybúza, legalábbis a szeptemberi. A közelebbi időtávokon nem történt változás ám a szeptemberi 46.800 forint lett, 1,5 százalékos csökkenés után. A világban egyértelműen drágult a búza: Chicagóban nagyobb mértékben (4-5 százalékkal), mint Párizsban. A CBOT/CME parkettjén a márciusi 188,57 dollárig, a májusi 186,35 dollárig a júliusi pedig 187,17 dollárig. A párizsi árak májusi lejártra 190 euróig, a szeptemberi pedig 189 euróig emelkedtek. Jelenleg összesen 2 ezer tonna búzát adnának és 9 ezer tonnát keresnek a piactéren.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2015. jan.

2015. feb.

2015.

8. hét

9. hét

10. hét

11. hét

Átlagár (Ft/t)

48 881

48 601

48 480

48 509

48 349

49 275

Kötési mennyiség (t)

12 112

8 500

2 005

2 025

1 550

1 925

Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő