A zöldségsorozatunk második részében a levelük miatt kedveltek közül próbálunk olyanokat ajánlani, amelyek megállják helyüket a díszkertben és a különlegességet kedvelők tányérjain is.

 

A sort alfabetikus elhelyezkedése és pompás termete miatt az articsókával illik kezdeni. Az évelő fészkes növény virágkezdeménye, mert ezt lehet enni, 3-4 évig szedhető. A szoliterként is helyt álló nagyvilági növényről tudni kell, akkor érzi jó magát, ha akár két méterre megnövő karógyökerének és szélesen elterülő leveleinek elég helye van. Meleg-, víz és tápanyagigényes. Ha mindezt megkapja, és télre be tudjuk takarni, akkor már csak egy jó receptre van szükség, hogy húsos virágkezdeményét a nyár második felétől húsételek mellé elkölthessük köretként, vagy önálló ételként. Vannak zöldes, vöröseszöldes, lilás, kékes árnyalatú fajtái.

A palántaneveléshez februárban kell kezdeni. Április második felében lehet kiültetni. Ha többet szándékozunk tartani, akkor úgy kell számolni, hogy egy növénynek legalább 2-3 négyzetméteres helyre van szüksége, ezért 1x1 méteres tő-sortávolságot hagyjunk.

A hatalmasra megnövő, sokaknak ismeretlen kárdi (Cynara cardunculus) arra is jó, hogy kíváncsiskodóknak elmondhassuk: nem díszes gaz, hanem különleges salátaalapanyag. De levelei szárítva, díszként is mutatósak. A madarak tollához hasonló alakú, szeldelt leveleinek halványított bordája a saláta alapja. Szerencsés, aki kárdisalátát, vagy kárdiköretet fogyaszthat, mert vitaminokban és sokféle ásványi sóban gazdag. Nemcsak küllemben hasonlatos az articsókához, de hasonlóan kell tartani is.

Most nem a kertek réme közönséges pongyolapitypangra hívnánk fel a figyelmet, hanem különleges fajtáira a nagy-, a fodros levelűre és a legkorábbi pitypangra.

A növényeket jellemző elnevezések termesztett pitypangokat takarnak, amelyek leveleit halványítani kell, ha citromos, olajos ízletes salátát akarunk készíteni, így egész szezonban fogyasztható. Nem úgy, mint a vadon növőké, amelyek levelei csak a virágzás előtt ízletesek. A pitypangról tudni kell, hogy ismert vértisztító, emésztéssegítő, gyomorjavító, hashajtó.

Aki most vág a zöldségkalandba, annak a halványításról, mint technológiai elemről, tudni kell, hogy ezzel sikerül a kesernyés ízt elvenni. A halványításnak több módszere van, de a legkönnyebben kivitelezhető, ha a tőrózsa alatt egy madzaggal úgy kötjük össze a pitypangot, hogy a levelei fejessalátafejet formázva összeboruljanak. Két-három hét elteltével alul egy nyisszantással kell eltávolítani az egész kupacot. 

Szerző: Czauner Péter

Forrásokért katt a képekre.

Az első rész: Viruljanak kertben, gangon a zöldségek

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!