A hobbikertészek többsége - még, ha nevel is díszkertjében zöldséget, gyümölcsöt - hosszas tárolásra nemigen rendezkedik be. Hiába ajánlja annyi kertészblog a házi tárolást, városias körülmények között ez nem egyszerű. Bevallhatjuk azt is, hogy a mostani kínálat és árak mellett kérdéses, egyáltalán megéri-e? Hiszen a nem szakszerű tárolás tetemes, akár 70-80 százalékos veszteséggel is járhat. Persze a „saját” versenyelőnye jelentős.

 

A szüret vagy felszedés után – mintha a boltból hoznák haza –, a legtöbben viszonylag gyorsan elfogyasztják, felhasználják, tartósítják a hazait. Pedig egyszerűen, különösebb beruházás nélkül is meg lehet oldani, hogy frissen tartva bármikor elő lehessen venni.

Ha némi odafigyeléssel készülünk a tároláshoz, a készlet a tél végéig is kitarthat. A sikeres tárolás feltétele a megfelelő időben végzett betakarítás. A legjobb, ha olyan száraz napot választunk a termények és a gyümölcs szedésére, amikor növekszik a Hold. A tudósok véleménye ugyan megoszlik égi társunk mozgása és a növények közötti viszonyról, de a tapasztalatok szerint, ahogy sok mindenre, úgy a növények is reagálnak a Hold járására. A favágók megfigyelték, hogy a Hold állapota és a fák vízháztartása között van összefüggés, mégpedig a fogyóhold idején érdemes fát vágni, mert ilyenkor a fa nedvei a gyökerekbe húzódnak. Ebből következik, hogy a földi zöldségeket fogyóholdkor kell szedni, míg a föld felettieket hízóhold idején.

A szedéskor ügyelni kell arra, hogy a tárolásra csak teljesen ép, egészséges, nyomásmentes és száraz terményt válasszunk. Nagyon fontos, hogy nem szabad megmosni, ugyanis sok termés védőréteggel segít távol tartani a rothadást. A tároló helyre rakás előtt néhány napig hagyni kell a zöldséget, gyümölcsöt, hogy levegőzzön.

Régen tudott, hogy a gyökérzöldségek, így a petrezselyem, sárgarépa, paszternák, téli retek, a cékla pincében és gödörben halmozva, dobozban, ládában jól elvannak. Gyökérzöldségek a szabadban prizmában, vagy a földbe ásott veremben is tárolhatók. Ha jól sikerül a lerakás, akkor a hidegtől sem kell tartani, mert a zöldségek így is termelnek annyi hőt, hogy nem károsodnak. A városi lakásokban, ha előbb zsír-, majd újságpapírba tekerik a zöldségeket, olyan száraz helyen, mint a fűtetlen, szellőző kamra, sokáig kibírják.

A vöröshagyma kisebb fagyokra nem érzékeny, és egy rétegben terítve sokáig eláll. Közepes méretű, teljesen száraz burgonyát ajánlott tárolni. 10-12 fokos a legjobb hőmérséklet, ha ennél hidegebb a hely, a krumpli édes lesz, mert a keményítő megváltozik. A tudósok szerint, a tartósan 4 fok alatt lévő burgonyában megnő a sütéskor képződő akrilamid, a károsnak számító mellékanyag mennyisége.

A gyümölcstárolás otthoni lehetőségei korlátosak, de azért érdemes próbálkozni. Sikeres lehet néhány láda alma balkonos tárolása. Ezeket le kell takarni –bízva abban, hogy a fal vagy a parapet elég hőt enged ki a lakásból, – és a fal mellé húzni.  A legkedvezőbb tárolási hőmérséklet a 0 és a +3 fok között van, és a levegő relatív nedvességtartalmának 90 százalék körülinek kell lenni. Az almák esetében fontos, hogy csak a téli típusokat szabad eltenni. A jonatánok házi tárolásával ügyelni kell az esetleges rothadásra, egy-egy megbetegedő tönkreteheti környezetét. A Goldent akkor kell szedni, amikor még kemény és zöldessárga.

A körték utóérő gyümölcsök: az almával ellentétben, lehetőleg zölden szedjük, ha tárolni kívánjuk. Az október végén szedett téli körték alkalmasak erre a célra. A Bosc kobak, Hardy- és Diel vajkörte, Hardenpont, Téli esperes, Seress Olivér talán a leghosszabb ideig eltartható fajták a családi kamrákban. Az érzékeny héjú körték szedésénél nagyon ügyelni kell arra, hogy sérülésmentes legyen minden darab. A legkisebb benyomódás helyén is azonnal megbarnul, majd rövid időn belül megromlik. Ezért, aki szokott permetezni, nem árt, ha szedés előtt – a szabályok betartásával – permetez olyan szerrel, amely egy ideig megvédi a gyümölcsöt a gombák támadásától. 

Szerző: Czauner Péter

Forrásokért katt a képekre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!