Általában Mikulás napján indul a karácsonyfaszezon, így volt ez idén is. Most már látszik, hogy a általában maradtak a tavalyi árak. A faiskolások szerint a kiadásaik növekedtek, de a vásárló nem szívesen ad többet a fáért, hiszen karácsony táján a pénznek sok helye van. December első napjaiban főként az iskolák és az irodák vásároltak tekintélyesebb méretű fákat. A nagy, immár lakossági kampány jó egy hete tart, ott az 1-3 méteresek iránti kereslet a jellemző.

P1280098.JPG

A faiskolások szerint a vásárlással nem érdemes várni, mert december első napjai után úgysincs friss vágás, hiszen a portéka többségét már novemberben kivágták. Az idei kínálat zöme magyar fa, de tekintélyes mennyiség érkezik Dániából is. A jellemző árak nem változtak 1 év alatt: a meleg lakásban leveleit gyorsan elveszítő, viszont illatos luc méteréért nagyjából ezer forintot kérnek az árusok, míg az ezüstfenyőt ötezerért adják, a nordmann ára 6-7 ezer forint.

A válogatáshoz jó tanács: fényes nappal vegyünk karácsonyfát, mert ilyenkor a levelek színéből lehet következtetni a fa állapotára. Bármilyen jó formájú a fa, ha hullatja levelét, jobb, ha marad az árusnál.

Ennél sokkal olcsóbbak a nagyáruházak akciós, csomagolt fenyői, ezekkel azonban nem árt az óvatosság. A fenyőbizniszhez értők ugyanis tudják, ezek az úgymond osztályos, kicsit hibás fák, amelyeket legkorábban vágnak, szorosan csomagolnak és minél előbb szabadulni akarnak tőlük.

Akik karácsonyra kettős hasznosítású fenyőfát szeretnének állítani, még most ássák ki a gödröt, amikor nem fagyott csonttá a föld. Az ültetőgödröt a napokban előre el lehet készíteni és lombbal betakarni. A gyökeres fenyőt vásárlók szeretnék, ha az ünnepek után a csemete a kertben, a ház előtt folytatná életét.

P1280099.JPG

Ez lenne a terv, melynek sikeres megvalósításához azonban megfontolt előkészületek szükségesek. A kettős hasznosítású fenyők vásárlási helyének megválasztása is fontos. A korosabb fenyők – az egy-másfél méteres példányok már több évesek - komoly gyökérrendszert fejlesztenek. További életük szempontjából fontos, hogy földlabdájukkal élő, aktív gyökeret vásároljunk. Sok esetben a karácsonyfa-kereskedő gyökeresnek árusított példánya csak egy, a földből gyökerével kiráncigált fenyőcsemete, amelynek edényét utólag feltöltötték földdel. A gyökeres karácsonyfákat jobb, ha nem utcai, piaci árusoktól vásároljuk, hanem faiskolában, ugyanis a felszedés előtti utolsó pillanatig ápolni kell az ilyen növényt. A legnagyobb sikerrel a kétméteres magasságot még el nem érő fákat lehet ültetni. Csak azért szabad pénzt adni, amelyiket nagy, szárazon is legalább 20-30 kilós földlabdával sikerül megszerezni. A föld ugyanis nemcsak a gyökereket óvja meg a kiszáradástól, hanem a fenyők gyökereivel szimbiózisban élő, és az eredeti földdel átmenthető gombáknak is életteret ad. A csupasz gyökérzetű karácsonyfák megeredése éppen ezért kétséges.

P1280106.JPGA gyökeres fenyő ronda konténerét mikulásvirágok mögé rejthetjük

A gyökeres fákat a lakásba bevitelkor, és az ünnep utáni kivitelekor is zsilipelni kell. Ajánlott a szabad levegőről első lépcsőben egy fűtetlen helyiségbe vinni, majd csak néhány nap múltával kerülhet a fűtött lakásba. Ugyanezt a folyamatot az ünnep után fordítva kell megismételni. A kettős hasznosítású karácsonyfával, bármilyen fajról is legyen szó, a sikeres túlélés reményében rövid ünnepet szabad csak tartani, és legkésőbb vízkereszt napján az ilyen fát le kell szedni. Az edényes csemetét a szabadban a nem fagyos napokon ajánlott öntözni.

P1280103.JPG

 A fagyok elmúltával az előre kiásott gödörbe érdemes a gyökeres fát kiültetni, de gondoskodni kell a gödör savanyú talajjal vagy tőzeggel való feltöltéséről, mert a fenyőfélék azt kedvelik. A tapasztalatok szerint a fa megeredése nemcsak az életerős növényen, hanem az első évek gondos ápolásán is múlik. Aki azonban fenyőfát ültet kertjébe, számoljon azzal, hogy ez a növény nem jó szomszéd. Ha jó helyre kerül, akkor egy-két év erőgyűjtés után sudár törzse egy évtized alatt eléri a 10–15 méteres magasságot. Ezért nem érdemes a ház falához közel ültetni, mert a szelíd fácska hamar óriássá nőhet. Tűlevelei teljes árnyékot adnak, alatta egyes borostyánok és páfrányok kivételével kevés növény él meg. Ráadásul az ereszcsatornát is eltömi, a talajt elsavanyítja, a házat viszont beárnyékolja télen-nyáron, ami különösen akkor rossz, ha túl közel ültetik az épülethez. Márpedig jellemzően ez történik, hiszen sokszor a kis előkertbe teszik a növényt. Ha ezzel sem sikerült kedvüket szegni, akkor következzenek a jók, amiket a fenyő szomszédsága hozhat. Ha jó fajtát, és háztól kellő távolságot választanak, akkor hangulatos sarkot lehet teremteni, mert a mini fenyves növényegyüttese minden kertészkedő becsületére válik.

Még egy tanács: aki vágott fenyőt vásárol, ne bontsa ki, hanem az utolsó pillanatig tartsa a szabadban. Nem árt a fának, ha egy vödör vízbe állítják, és a fagymentes napokon langyos vizet öntenek a vödörbe, ha ugyanis viszonylag friss vágású a fa, akkor képes a vizet felvenni.