Még bő két hét, és a karácsonyi hajcihő hajrájához érkezik. Az idén úgy tűnik, talán több jut a karácsonyi ajándékokra, így a fenyőfán sem kell spórolni. A családi karácsonyozás izgalmas velejárója a fenyőállítás, de még ennél is jobb a vásárlás. Akinek konkrét elképzelése van, ne várjon, az Ádvent első hetén kezdődő kampány elején válasszon.

 

A növények barátja, ismerője másként vásárol karácsonyra fenyőfát, mint az, aki csak rutin ünnepi feladatnak tekinti a díszítenivaló beszerzését. A fenyőválasztás előtt nem árt önmagunkkal tisztázni: a fenyőfa vásárlásakor főként a kereskedő jár jól, nekünk arra kell koncentrálnunk, hogy az igényeinknek és lehetőségeinknek legmegfelelőbb fát válasszuk ki.

Ha a minél későbbi levélhullást is figyelembe vesszük, az ár-érték arányt tekintve az jár legjobban, aki faiskolai lerakatnál szerzi be a fát. Olyannál, amelyiknek saját termelőbázisa van. Ezek a legfrissebb fák, mert általában annyit vágnak ki, amennyit naponta el is adnak. Egyébként egy kis fogyasztású kombival, egy három-négy méteres példányért 50-100 kilométerre is megéri elautózni, mert a városi és faiskolai árak közötti különbségből megtérül az üzemanyagköltség.

Favásárláskor nem árt az óvatosság. Azokat az importfenyőket, amelyeket minőségi kifogások miatt nem vettek át az árudák, nepperek vásárolják fel és árusítják. Jellemzően bevásárlóközpontok környékén, tetszetős nejlonhálóban kínálják az akciós fákat. Díszítéskor azonban váratlan meglepetés érhet: a főágak többsége hiányzik. Ha biztosra akarunk menni, ne vegyünk úgy fenyőt, hogy ne látnánk kicsomagolva, ahogy majd a szobában áll. Aki viszont gyors karácsony utáni fenyőbontásra készül, nem jár rosszul, ha a nagy bevásárlóközpontok előre csomagolt fáiból visz haza. Ezeket általában régebben kivágták, és a szoba melegén a tűlevelek néhány napon belül lehullnak.

karácsony karácsonyfa fenyőfa luc duglász normand fenyőárus

A hosszabb karácsonyozásra készülőknek tudniuk kell, hogy a hosszú tűs fák között a fekete- és erdei fenyő tartja meg legtovább díszítő lombját, közülük a két méternél termetesebb, 8-10 éves példányok szép formájúak.

A leginkább keresett lucfenyőnél az a legfontosabb, hogy minél frissebb vágásút találjunk. Ezt a fehér vagy fehérhez közeli árnyalatú vágási felületről lehet felismerni. A régebbi kivágásról árulkodó jel a ráncosodó kéreg, a töredezett ágvégek, a levélhullás. A lucra jellemző, hogy az új év első napjaira még a friss vágású is elveszíti lombját a lakásban. A túlélést lehet segíteni, ha a faállítás előtt még a szabadban vízzel teli vödörbe tesszük, lombját permetezzük.

A rövid levelűek között az ezüstfenyő mellett szól, hogy akár egy hónapig is megtartja lombját, hasonlóan hosszú életű a nordmann, a jegenye- és a duglászfenyő is.

A faállítás legfontosabb kelléke a talp. Vásárláskor érdemes magunkkal vinni, és a fát befaragtatni az árussal, hacsak nincs a háztartásban alkalmas kisbalta. Aki már próbálta húsvágó bárddal, halpucoló késsel, csákánynyelű klopfolóval vagy elektromos késsel a karácsonyfatalpba adjusztálni a fát, tudja, mitől kímélheti meg magát.

A városi alkalmi fenyőárusok portékái között válogatóknak ajánlható, hogy az esti zárás előtt induljanak portyára. Szerencsésebbek azok, akik az elmúlt években megszokott helyen, kipróbált árustól vásárolnak. Az alkalmi eladók egy része az elfogyasztott védőitaltól estére már kicsit pityókás. Ha ilyesmit észlelnek, ne a kupacból válasszanak, hanem egy tetszetős, talpba állítottra tegyenek attraktív, lehetőleg kerek összegű ajánlatot, s közben lobogtassák az előkészített pénzt. A fárasztó nap zárására váró eladó nehezen tud ellenállni az ajánlatnak.

Divatja van a később kertbe kerülő fenyőknek is. Ezek gödrét most kell kiásni, amikor még nem fagyos a föld. Érdemes jól megfontolni, hova kerüljön, nehogy később megbánjuk...

karácsony karácsonyfa fenyőfa luc duglász normand fenyőárus
Egykor jó ötletnek tűnt a karácsonyfa kiültetése

Bizonyára az élő karácsonyfa okozta kellemetlenségek miatt is egyre népszerűbbek a műanyag fák. A szintetikus fenyők talpban állnak, ugyanúgy lehet őket díszíteni, mint az igaziakat. Az égősorral sem kell kínlódni, van, amelyiken eleve beépítették az ágakba. Egy-egy tetszetős műfa ára 3-4 év alatt megtérül.

Szerző: Czauner Péter

Forrásokért katt a képekre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!