Ritkán születik valaki növénybarátnak, hobbikertésznek. De még a természeti dolgok iránt fogékony gyerekek között is kevesebb a növénybarát, mint akit inkább a mozgó dolgok kötnek le. A nyár igencsak alkalmas a növények szeretetének továbbadására, ha a szülők és nagyszülők jól fognak hozzá.

Photo_Enfants_Jardin.jpg

Az biztos, hogy a kertészkedés megkedveltetésének kevésbé alkalmas módja, ha egy izzasztó napon az apróságtól segítséget várunk az ágyás ásásakor, de a verejtékes meggyszüretkor sem vonzó a létrán mászkálni. Talán a földről elvégezhető málnaszedés kellemes lehet annak, aki az édes gyümölcsöt jobban szereti, mint a fanyar meggyet. De kanyarodjunk a kerti élet megkedveltetéséhez: legjobb, ha a csúszó-mászó dolgokkal kezdjük. Tücsköt, bogarat, illatos, nektáros növényekre érkező pillangókat kell mutatni. Lehet próbálkozni a talajélet bemutatásával is, ehhez viszont erős nagyítóra van szükség. Ha megcsillan az érdeklődés a gyermek szemében, akkor egy hetes kurzussal, amolyan kis Gerald Durrell-est lehet játszani. Hogy hogyan, meg lehet nézni a Családom és egyéb állatfajták filmváltozatában. Egy kis ízelítő:

Azért túlzásokba nem szabad esni, de a természetet nem károsítja, ha néhány csúszómászó vagy ízeltlábú dobozba kerül. Arra azért ügyelni kell, hogy az alkalmi lakótársak egymást ne egyék meg. Jó alkalom a kerti együttlét a veszedelmes rovarok, pókok bemutatására. Meg lehet ismerkedni a szúró, döfő méhekkel, darazsakkal, a fájdalmasan harapó pókokkal, hangyákkal vagy a bátor imádkozó sáskával. Ezek után jöhetnek a gerincesek, közöttük a szomjas madarak. Csak a legmegátalkodottabb kölykök abajgatják a kerti madáritatóra járó pihegő szárnyasokat.

jardin_enfants.jpg

Ha mindez megvan, akkor következhetnek a növények. Kezdőknek legjobb nyári program a locsolás. Az esti mese pedig szólhat az olyan növénycsodákról, mint a több tonnás vízgyűjtő kaktuszok, akik a teve púpjához hasonlatos, titkos szerveikben raktározzák a vizet. Kalandos történet keletkezhet a tengereken átkelő kókuszról. Nekem, igaz gyermekeim már nagyok, de a legnagyobb sikereim a döntetlenre mérkőző jaguárt és tapírt egyszerre gyógyító fafojtó ördögfügével vannak. A növények tiszteletében és ápolásában ennél sokkal többre nem jutottam, de most nem szeretném a gyerekeket hergelni, mert néhány napos nyaralásunk idején az öntözés rájuk marad.