Na jó, futni azért nem kell, mindenesetre, aki holnap, 2016. június 28-án az országban bárhol szokatlan helyen egy virágcsokorba botlik, nyugodtan fogja meg, mosolyodjon el, vigye haza, vagy adja oda egy szívének kedves személynek.

virágot egy mosolyért csokor virágkötő

A hazai virágkötők – a tavalyi nagy siker után - ismét virágcsokrok ezreit helyezik el utcákon, köztereken, parkokban, hogy megtalálójuk arcára mosolyt varázsoljanak. Az apró figyelmességgel arra kívánnak rávilágítani, hogy a virágok fontos szerepet töltenek be mindennapjainkban.

 

A Virágot egy mosolyért! címmel indított nagyszabású kezdeményezés a virágkötők összefogásának köszönhetően már második alkalommal valósul meg 2016. június 28-án. A The Lonely Bouquet nevet viselő nemzetközi kezdeményezés Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban különösen népszerű, ehhez csatlakozik a magyar virágkötő társadalom is.

virágot egy mosolyért csokor virágkötő

A közterekre, parkokba kihelyezett virágcsokrokon egy kis kísérőkártya jelzi, mely virágüzlet virágkötői állították össze az árválkodó szépséget, kinek köszönhető az önzetlen gesztus. A megtalált virágcsokrok ingyen elvihetők. A készítők örömmel veszik, ha az új tulajdonosok visszajeleznek a virágok további sorsáról. A kísérőkártyán található címek bármelyikére elküldött fotó elismerés és méltó köszönet a virágkötőnek. A visszaérkező fotóval a mosoly körbeér, visszajut ahhoz, aki örömmel, szakértelemmel és lelkesedéssel készítette, hogy egy vadidegen embernek boldog perceket szerezzen.

virágot egy mosolyért csokor virágkötő

A tavalyi Virágot egy mosolyért – Fogadj örökbe egy virágcsokrot! rendezvényt megelőzően Magyarországon évtizedek óta nem volt ekkora méretű, ilyen sok embert és helyszínt érintő virágos megmozdulás. A rendhagyó kezdeményezéssel a virágkötők azt szeretnék üzenni a világnak, hogy a virág és a mosoly mindenkinek jár, általuk lesznek szebbek a mindennapok. Sokszor természetesnek vesszük szeretteink gondoskodását, barátaink támogatását és elfelejtjük megköszönni azt egy aprósággal, egy virággal és egy mosollyal. Tegyünk ellene, hogy ez ne így legyen!

A virágcsokrokat és a mosolygó embereket 2016. június 28-án érdemes keresni országszerte. Aki biztosra akar menni, az esemény hivatalos honlapján egy térképet is talál, ahol megnézheti, lakhelye közelében mely virágkötők csatlakoztak. Persze ezen kívül is érhetik meglepetések a járókelőket, úgyhogy holnap mindenki legyen résen!

További részletek az esemény hivatalos honlapján: http://viragotegymosolyert.hu/

Forrásért katt a képekre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!