Az idén a nagy nyári meleg és a kevés csapadék is okolható az apró gyümölcsért. A törpén maradt termést viszont nem kell a szemétre, komposzthalomra dobni. A szorgos kertész sokféle módon hasznosíthatja, persze nem árt számolni, mennyibe kerül a tartósítás során felhasznált energia, víz, csomagolóanyag és segédeszköz. A matekfeladatban ugyan nem szerepel a saját munkaerő költsége, de az azért biztos, hogy még így is olcsóbb, mint a boltból hazacipelt élelmiszer. Míg a csonthéjasokból - az aszalványokon túl - lekvár, bor, szörp, lé és még sorolhatnánk hányféle házilag tartósított termék készíthető, szűkebbek a lehetőségek az almával, mert belőle leginkább lé, bor és pálinka készülhet.

Sok kertben apró maradt az alma.jpgSok kertben apró maradt az alma

A sort a legegyszerűbb módszerrel, a pálinkakészítéssel lehet kezdeni. Pálinkája nem éppen a legfinomabb, de kiváló lehetőség a kisebb gyümölcsök tartósítására. Úgy kell számolni, hogy nagyjából 7-12 liter 50 fokos pálinka tölthető üvegbe 100 kilónyi gyümölcs szeszesítése után. Így lehet egyetlen gyümölcsből egy csepp pálinka. De jobb, ha a kisebb számra készülnek. Ez sem rossz, hiszen akár tucatnyi kisebb fa termése elfér egy párezer forintért megvásárolható 25 literes üvegballonban.

Egy csepp alma.pngEgy csepp alma

A mostani szabályok szerint egy háztartás 82 liternyi 50 fokos pálinkát birtokolhat minden évben, ezt lehet otthon készíteni, de főzetni is. A pálinkakészítéshez - ahogy a focihoz - Magyarországon mindenki ért, de, ahogy a példának hozott fociban, úgy a pálinkakészítésnél is tanulásra és időre van szükség a profivá váláshoz.

Kezdjük mindjárt a cefrekészítésnél: jobb, ha tiszta és darabolt gyümölcsöt hajigálnak a cefrekészítő edénybe. Erre a célra a leginkább a műanyag hordók alkalmasak. A magas pektintartalmú gyümölcsöknél - és az almafélék ilyenek - borászati szakboltban beszerezhető pektinbontó enzimet kell a cefréhez adagolni. Hamarabb elkészül a cefre, ha az almát felaprítják. Erre a célra házilag is fabrikálhatóak ügyes szerkezetek, élesre köszörült gereblye, lassú járatú fúrógépbe fogott malterkeverő, nagy húsdaráló, de kiválóan alkalmasak a jól szigetelt és földelt konnektorhoz csatlakoztatott elektromos komposztdarálók is. Számolni kell a ragacsos lével és meleg időben a darazsakkal is. Fontos azt is tudni, hogy egy-egy edénybe egyszerre érő anyag kerüljön, mert a „pótlás” összekeveri a kívánatos alkoholos és a káros ecet-, vajsavas erjedést!

Az erjesztő tartályokat legfeljebb négyötöd részig szabad megtölteni, mivel az erjedés során nemcsak a cefre hőmérséklete, de a térfogata is megnő; ha túltöltötték, a ragacsos lé kifolyik. Ha nincs elég meleg, mert 20 fok feletti hőmérsékletre van szükség az erjedés beinduláshoz, akkor érdemes egy nagyobb fazékban a hordóból kimert anyagot kissé megmelegíteni és visszatölteni. Ha sikerül a fő erjedést beindítani, akkor az elszaporodott élesztő egyre több gyümölcscukrot fogyasztva alakítja át alkohollá, közben kiválnak a széndioxid-buborékok.

Nem túl tetszetős  látvány az egyhetes almacefre.JPGNem túl tetszetős látvány az egyhetes almacefre

Az erjedéshez, a szén-dioxid távozásához és az oxigén távol tartásához légmentes zárást kell biztosítani, ennek drágább változata a kotyogó, olcsóbb a nejlontakarás.

Ha elég meleg van, az intenzív erjedés nem tart egy hétig. A cukor legnagyobb része elfogy, ezért a szén-dioxid fejlődés csökkenése áll be. Az élesztőgombák működése lelassul, majd eláll, a cukor végül elfogy. Az érett cefre két részből áll: felül a sűrűbb „bunda” rétegből és az alsó folyadékból. Erről a bundáról meg kell említeni, hogy az erjedés során, naponta akár többször is le kell nyomkodni a fortyogó lébe, mert ilyenkor a felszínén megtelepedő káros gombák elpusztulnak. A cefre akkor kész, ha a bunda magától lesüllyed. A bizarr állagú folyadékot nyugodtan meg lehet kóstolni, akkor jó, ha kellemes zamatú, 4-5 százalék alkoholt tartalmazó ital. A kierjedt cefrét mielőbb ki kell főzni, de addig is légmentesen, hűvös helyen ajánlott tartani.

A cefréző hordó méretének megválasztásakor ne feledkezzenek meg annak mozgatásáról, szállításáról. Ha szükséges, a nagyból kisebbekbe át is lehet lapátolni a kész cefrét, de, ha sikerül megfelelő szállítójárművet szerezni, akkor a 180-200 litereset fel kell emelni. Nem kell a súlytól megijedni, két jó karban lévő férfi egy széles és erős gurtni segítségével „combból”, könnyedén és derékfájás-mentesen fél méter magasra felemelhet egy ilyet, ha harmadik társ is akad, aki egyensúlyoz, akkor akár egy méterre is felmehet. Ha magasabbra kell emelni, akkor a több lépcsős módszerre van szükség.

A bérfőzésnél azzal is kell számolni, hogy a kész pálinka literjéért 800-900 forintot kell fizetni.