Corvinus_Diszkert_Logo.jpg

 

A sok jakuzzis, traktoros, kerti bútoros kiállítás után végre elérkeztünk ahhoz a rendezvényhez, amely tényleg a virágokról, palántákról, kertekről szól. Ráadásul nem is akármilyen környezetben: a Corvinus Díszkert Szakkiállítás és Vásárnak idén is a Budai Arborétum ad otthont. 

FUV_6295.jpg

A már hagyományosnak mondható bonsai-, orchidea- és kaktuszkiállításon kívül pénteken tájépítészeti, élelmiszertudományi és dísznövénytermesztési szakmai napon vehetnek részt az érdeklődők.

A hétvégén több nagyon érdekesnek ígérkező ismeretterjesztő előadás is lesz: gyepgondozás, fűszernövények a balkonon, városi kertészkedés, biokertbemutató, akvapónia – hogy csak néhányat említsünk.

Előzetes jelentkezést követően bepillanthatunk a sör- és pálinkafőzés, a kézműves fagylalt vagy a forrócsoki készítésének rejtelmeibe, sőt, a végeredmény kóstolással ellenőrizhető is. Aki nemcsak az évi rendes egynyári virágok, hagymák, palánták és fűszernövények beszerzésére érkezik, a Virágkötészeti Verseny pályamunkáiból ötletet meríthet pl. egy Anyák napi csokorhoz, megcsodálhatja ifjú ruhatervezők tavaszi koktélruháit, tájépítész hallgatóknak köszönhetően pedig tippeket is kaphat kertje ki- vagy átalakításához.

IMG_0003a.jpg 

Idén is megkülönböztetett figyelmet kap a környezettudatosság a háztartásokban és a kertekben. A „Barangolás a fenntartható fejlődés ösvényén” projektben a „Tükörben a Világ” című kiállítás bemutatja, hogyan elégíthetjük ki szükségleteinket úgy, hogy közben megőrizzük környezetünket. Ennek gyakorlati megvalósítása a Gömörszőlősi Paraszt-Wellness, melynek működéséről előadást hallgathatunk meg, majd a vállalkozó szelleműek be is jelentkezhetnek egy szorgos hétvégére.

Maga az Arborétum is sok érdekességgel szolgál: az egyszerű körbejárást ismeretterjesztő séták színesítik. Hétvégén naponta többször is lesz növény- és madárismereti séta, valamint a kert hasznos rovarjainak bemutatása szakemberek vezetésével.

FUV_6276.jpg 

Gyönyörű idő várható, így az egész családnak jó program lehet a Díszkert Kiállítás. A gyerekeket játszótér, környezettudatos sarok, hulladék-játszóház várja, és amíg ők levezetik energiáikat, szüleik frissítő masszázst kaphatnak a Gyereksarok mellett.

Ezenkívül a kiállításokon és vásárokon most már elmaradhatatlan kézműves termékek, élelmiszerek („Ízek és Nedűk”) vására, íjászat és tombola. Úgyhogy igazi majálishangulatra számíthatnak a látogatók, csak a tömött pénztárca és a fényképezőgép otthon ne maradjon! 

A programokról részletes információk itt.

Képek innen.