Kapanyél

Az utóbbi időben feltűnt, hogy rengeteg gránátalma (Punica granatum) van a piacon. Régebben mindig csak egy-egy egzotikus gyümölcsöket, zöldségeket is áruló helyen volt, most meg szinte minden standon. Az okát nem tudom, mindenesetre eszembe juttatta, hogy 1985-ben kóstoltam életemben először és utoljára. Ráadásul Moszkvában. Arra emlékeztem, hogy finom volt, de az ízét nem tudtam felidézni, úgyhogy beruháztam egyre. A szép nagy példány ugyan 380 forint volt, de ha számba vesszük, mi mindent kaptam ezért a pénzért, már nem tűnik olyan soknak.

A kökény (Prunus spinosa) 1-3 méter magas bokor, az egyik legigénytelenebb cserje. Európában, Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában honos. Tudományos neve a görög prounosz= szilva szóból ered, ebből is látszik, hogy a szilva közeli rokona.

Ha valaminek a színét imádom, az ízével viszont még nem igazán tudtam megbarátkozni, az a cékla. Már a latin neve is ijesztő (Beta vulgaris convar. crassa provar. conditiva), és az sem utolsó látvány, ahogy a gyerekeim horrorjelenetet idézően eszik ezt a fura zöldséget, akarom mondani vörösséget.

A tél közeledtével egyre nehezebb friss zöldséghez hozzájutni, ezért nagyon meg kell becsülnünk azt a keveset is, ami van. Az egyik ilyen hálás zöldség a póréhagyma (Allium porrum), amely ideális a késő őszi-téli időszakra. Őshazája valószínűleg a Földközi-tenger vidéke, nálunk a bolgárkertészek termesztették először.

A dió szóba került már néhányszor a blogon, de most, hogy leszüretelték az idei termést is, érdemes újra elővenni a témát. Egy posztba persze egyáltalán nem fér bele mindaz, amit a dióról tudni kell vagy érdemes, azért teszünk egy próbát.

Dióliget Lengyeltótiban