Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az év fája, hüllője, hala mellett a Magyar Természettudományi Múzeum szervezésében minden évben közönségszavazás dönt az év vadvirágáról is. Tavaly december 31-ig lehetett szavazni négy indulóra, amelyek közül a legritkább, a mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris) nyert. (Második lett a nagyezerjófű, harmadik a turbánliliom és a negyedik helyen a medvehagyma végzett.)

év vadvirága mocsári kockásliliom Frittilaria

A mocsári kockásliliom a liliomfélék népes családjának tagja, rokonai között találjuk a liliomokat és a tulipánokat is. A kockásliliom (Fritillaria) nemzetség hazánkban egyetlen vadon élő faja. Az ország északkeleti (Aggtelek, Bükk, Mátra) és délnyugati részén fordul elő.

Magjai már februárban csíráznak, de a kikelt növények 4-5 évig nem virágzanak. Utána viszont annál inkább: akár 25 éven át már március végétől (ha marad a meleg időjárás, még korábban is) nedves réteken, ligeterdőkben bontja rózsaszínes-lilás-barnás, szinte szabályosan kockás, harang alakú virágait.

Élőhelyeinek megsemmisítése (mocsarak lecsapolása, halastavak létesítése, gyepfeltörések) miatt Európában és hazánkban is egyre ritkább. Védett növény, egy tő értéke 50 000 forint.

Forrás

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Az angoloknak, gondolom, nyilvánvaló tény, engem viszont meglepett, hogy Károly herceg nemcsak a nők, hanem a kertek nagy szerelmese is. A "zöldujjú" trónörökös a Highgrove-i birtokon (Gloucestershire) már több mint 30 éve bizonyítja, hogy jó érzéke van a kertészethez, vagy legalábbis megtalálja hozzá a megfelelő embereket.

Németországban már nagy hagyományokkal rendelkezik az a mozgalom, mely egyetemek, kutatóintézetek és civilek részvételével minden évben különböző kategóriákban megválasztja az év növényeit.

Hasonló kezdeményezések nálunk is elindultak, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) 1996 óta választja meg az "Év fáját", a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) pedig minden évben az "Év madarát".

Tavaly már a hazai botanikusok is követték a példát: internetes szavazással megválasztották az "Év vadvirágának" a leánykökörcsint.

A 2012-es címért hárman indultak: a fehér tündérrózsa (Nymphea alba), az agárkosbor (Orchis morio) és a tavaszi hérics (Adonis vernalis), melyek közül a legtöbb szavazatot ez utóbbi kapta. Az elnyert címnek köszönhetően nagyobb figyelmet kap az adott növény, és erre az esetek többségében szüksége is van.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek