Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nagyot néztek az E-misszió Egyesület munkatársai, amikor nemrég a Nyíregyháza melletti Oláh-réten 8 tőcsoport fátyolos nősziromra (Iris spuria) bukkantak. Ez a gyönyörű lilás virág egész Európában, így nálunk is visszaszorulóban van, ráadásul Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2000-ig egyetlen élőhelye sem volt ismert. Akkor szintén az E-misszió Egyesület munkatársai találtak egy kisebb állományt Geszteréd határában, így ez a mostani a második.

Fotó: Szigetvári Csaba

A kökörcsin

Korábban már volt szó a tavaszi héricsről, amelyet az év vadvirágának választottak. A kommentekből kiderült, sokan kedvelik ezt a virágot, és közeli rokonát, a kökörcsint is.

A kökörcsin a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó, selymesen gyapjas évelő. Kora tavasszal nyílnak 5–7 cm átmérőjű, harang alakú, szőrös virágai, amelyek a fajtától függően lilásak, rózsaszínesek vagy kékesibolya színűek lehetnek, élénksárga porzókkal. A bimbót, a virágkelyhet, a szárait ezüstös szőr borítja. A virágok 5–8 cm hosszúak, a növény magassága 25–30 cm, a szár csak a virágzás vége felé nyúlik meg, ekkor jelenik meg rajta a három örvösen álló, gallérozó fellevél, 2–8 mm-es, behajlított, keskeny sallangokkal. A termések egymagvúak, tollasak. A kökörcsin magról könnyen szaporítható. Sztyeppréteken, szikla- és pusztafüves lejtőkön, réteken fordul elő.

Leánykökörcsin

Nevét az ótörök „kök” szóból kapta, ami magyarul kéket jelent, utalva ezzel a kökörcsinek színére. Népies nevei: lókökörcsin, kikirics, kükörics, tikdöglesztő, alamuszvirág, kokasharang, varjúkikerics.

Fekete kökörcsin

A kökörcsinnek több faja is honos nálunk, például a mezei kökörcsin (Pulsatilla pratensis) ennek alfaja a fekete kökörcsin (P. pratensis subsp. nigricans), a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), a magyar kökörcsin (Pulsatilla flavescens, P. hungarica – ezt sokáig a mezei kökörcsin egyik alfajának tartották, csak az utóbbi időkben számítják külön fajnak), a tátogó kökörcsin (Pulsatilla patens), a tavaszi kökörcsin (Pulsatilla vernalis), a nyugati kökörcsin (Pulsatilla vulgaris) és a hegyi kökörcsin (Pulsatilla montana).

Magyar kökörcsin

Különleges szépségük kis híján a vesztük lett, mert igen feltűnőek, és a kirándulók egyszerűen nem tudták megállni, hogy le ne tépjék virágaikat. Amióta főbb termőhelyeik szigorúan védetté váltak, állományuk is megszaporodott, noha így is ritkán lehet találkozni velük.

A kökörcsin minden változata védett vagy fokozottan védett. A fekete kökörcsin eszmei értéke: 5000,-, ezzel szemben az igen ritka hegyi, a magyar és a leánykökörcsin eszmei értéke meghaladja a 100.000 forintot.

Hála a kertészeteknek, ma már nem kell lemondanunk a kökörcsinről. Több helyen lehet venni a leánykökörcsin szaporítóanyagát, ha valaki szeretne, akkor gyorsan kell megvásárolnia, mert nyáron már nem nagyon kapható.

Tátogó kökörcsin

A növényt napos, és félárnyékos helyre ültessük. Laza, kavicsos, közepes táperejű talajt kedvel. Virágzás után is feltűnő növény. Évelőágyásokban, ligetes, vadvirágos kertrészekben is nagyon szép látvány. Sziklakertbe egyesével vagy kisebb csoportba ültessük.

Gyógyhatásai
A mezei kökörcsin minden része nagyon mérgező, frissen szedve mérge a bőrt irritálhatja. A népi gyógyászatban fekélyek és szemgyulladás kezelésére használják. A homeopátiában bő, sűrű, sárgászöld, nyálkás váladékok kezelésére, valamint sírós, nyűgös, érzékeny gyermekeknél alkalmazzák.
A leánykökörcsin teájával az asztmatikus görcsöket csillapították, fejfájás enyhítésére itták. Vesebetegségek, köszvény, csúz gyógyítására ritkán még ma is használják, de senkinek nem ajánlatos önszorgalomból próbálkozni vele.

Árvalányhaj

Ha Székesfehérvár felől autózunk a 8-as úton, Öskü környékén május végén, június elején az egész domboldalt beborítja a virágzó árvalányhaj.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek