Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Májusra már be is fejeződik a télvégi, első "hagymásroham". E növénycsoport azonban évközben is képes csodákra. Érdemes nyitott szemmel válogatni nemcsak a piacokon, szakkereskedésekben, de a nagyobb élelmiszerboltok díszhagyma-kínálatából is. Egy-egy ilyen készlet ugyanis néha rejt különlegességeket. Akinek helye van a kertben e rejtélyes növényekre, próbálkozzon velük. De a balkonon is jól mutatnak, ha egy nagyobb edényben elég mélyre sikerül nyomni a hagymát. Sokféle módon lehet őket csoportosítani; alant az ültetési időben bizonytalanoknak szeretnénk segíteni.

A tulipánok nagyon szépek, de májusra vége dicsőségüknek

Legalábbis Hollandiában. Szerencsés, aki a hétvégén éppen Amszterdamban járt, mert a Dam téren hatalmas tulipánkertbe csöppenhetett. Most tartották ugyanis a Nemzeti Tulipán Napot (National Tulip Day), mely eseménnyel minden évben kezdetét veszi az április végéig tartó tulipánszezon.

A rövidke cím messze nem jellemzi azt a rengeteg munkát, amit a díszhagymákat kertjükben tartóknak a fagyok előtt el kellene végezni. A nyár végétől lehet a nyári, őszi virágzású hagymákat a földből fel- vagy kiszedni, a tavasszal virágzókat pedig ki- vagy beültetni. A kevésbé rutinos hobbikertészeknek fontos megjegyezni, hogy a kerti ügyekről írók általában hagymásként jellemzik azokat a növényeket is, amelyeknek nem hagymájuk, hanem gumójuk, vagy valamilyen más föld alatti, kihajtásra alkalmas száruk, gyökérképletük van.

A korán jött tavasz egyik nagy előnye, hogy a közterek, parkok is a szokásosnál korábban kivirulnak, így nem kell májusig várni, hogy folytathassuk Park Life sorozatunkat. Ma egy régi kedvenchez térünk vissza, mert megérdemli.

P1020715 másolata.JPG

Keukenhof, Európa kertje

Éppen egy hete Hollandiában jártunk képzeletben egy poszt erejéig. Ha már ott vagyunk, ne siessünk vissza a saját portánkra, hiszen nemsokára, ahogy minden évben, a világ legnagyobb virágoskertje nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek