Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Enyhén drágult a kukorica ára, stabil maradt a búza

A hazai gabonafélék árában általánosságban bekövetkezett enyhe változások miatt stabilan alakult a Magro Gabonaindex (MGX) értéke is a 47. héten, így november 24-én 7743 ponton állt. Egyedül a tritikálé drágult számottevően. A kukoricára és búzára vonatkozó adatokat az alábbiakban részletesen olvashatja, további adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

A kukorica betakarítása országosan a végéhez közeledik köszönhetően annak, hogy az elmúlt hetekben jelentős mennyiségű csapadék nem hullott, így a talajviszonyok javultak. A pillanatnyi állapot alapján arra lehet számítani, hogy az összmennyiség a 9 millió tonnát közelítheti majd a munkálatok befejeztével. A kukorica minőségről azonban csak a betakarítás után lehet biztosat mondani. A termény ára továbbra is enyhén növekvő trendben mozog. Ez igaz a hazai és a nemzetközi árakra egyaránt. A Magro.hu piactéren a 47. héten 36.997 forint volt a kukorica országos átlagára, de megyénként ettől több ezer forinttal is eltérhettek az értékek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében például 34 ezer, míg a Dunántúlon 38 ezer forint volt az ár. A következő hetekben folytatódhat a lassú drágulás. A piacon továbbra is aktív kereskedés folyik. Jelenleg 60 ezer tonna terményt kínálnak megvételre és 130 ezer tonnát keresnek a piactéren.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2014. szept.

2014. okt.

2014.

44. hét

45. hét

46. hét

47. hét

Átlagár (Ft/t)

47 361

40 115

35 973

36 950

36 980

36 997

Kötési mennyiség (t)

8 002

11 117

4 400

3 715

4 905

4 224

Olcsóbb lett a búza, stagnált a kukorica ára

Csökkent ugyan a búza ára, de a többi gabonaféle árának mozgása összességében kompenzálta ezt, így nem változott a Magro Gabonaindex (MGX) értéke a 38. héten. Szeptember 21-én reggel 9746 ponton állt a mutató. Az említett búzán kívül olcsóbb lett az árpa is, míg a rozs, tritikálé és zab inkább drágult. A kukoricára és búzára vonatkozó adatokat az alábbiakban részletesen olvashatja, további adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Ha nem is jelentősen, de a globális folyamatokkal összhangban 2 százalékot csökkent a búza ára a 38. héten a Magro.hu piactéren. Ezzel egy tonna étkezési búza prompt ára 51 900 forint volt, míg a takarmánybúza 40 500 forintba került. A következő hetekben további lassú árcsökkenés valószínűsíthető elsősorban az étkezési-, de kisebb mértékben a takarmánybúza esetében is. Év végére előbbi 50 ezer forint alá, utóbbi 40 ezer forint környékére várható. Jelenleg összesen 5 ezer tonna búzát kínálnak, valamint 2 ezer tonnát keresnek a piactéren.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2014. júl.

2014. aug.

2014.

35. hét

36. hét

37. hét

38. hét

Átlagár (Ft/t)

49 108

45 024

49 247

49 472

50 876

49 761

Kötési mennyiség (t)

13 945

15 431

2 326

3 100

2 750

2 205

Az ókukorica ára lokális mélypontot ért el a 38. héten, és a korábbi hetek árcsökkenése megállt. Így átlagosan 47 450 forintért adták-vették a tengeri tonnáját. Az új kukorica ára szintén stagnált, méghozzá 34 ezer forinton, de az értékek nagymértékben, 30 ezertől 38 ezer forintig szórtak. Betakarítás után nagyon lassan emelkedhetnek majd az árak, de a termelőknek komoly reményeik nem lehetnek. Jelenleg erősen keresleti a piac: 2 ezer tonna óterményt kínálnak megvételre, de 57 ezer tonnát keresnek a piactéren.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2014. júl.

2014. aug.

2014.

35. hét

36. hét

37. hét

38. hét

Átlagár (Ft/t)

47 769

49 218

48 409

47 975

47 287

47 450

Kötési mennyiség (t)

16 714

9 859

1 762

2 135

1 115

1 686

Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek