Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

AGROmashExpo 2014

2014. január 29. és február 1. között a Hungexpo területét ismét ellepik az agrárszektor képviselői. Tavaly is már úgy tűnt, hogy a Budapesti Vásárközpont megtelt, de a szervezők szerint idén még nagyobb, nettó 35 000 négyzetméteren várják a látogatókat.

agromash_webkreativ_630x201_HUN.jpg

Idén is együtt rendezik az AGROmashEXPO-t és az AgrárgépShow-t, ahol a hazai gépgyártók és -forgalmazók szép számban vannak jelen. Több pavilonban, de azért mégiscsak egy helyen látható minden újdonság, többek között az Év Traktora is.

Szép hosszú, nagyjából megint hőséghez közelítő meleg hétvége - hét eleje vár ránk. A Balaton állítólag megtelt, viszont augusztus 20-ra az időjárás azért tartogat némi izgalmat: "viharos széllel, többfelé záporral, zivatarral hidegfront érkezik"- írja a köpönyeg.hu. De addig is locsolni kell, nem is keveset!

watering-flowers-with-a-watering-can.jpg

MTD_Fejlec_02.jpg

Előző posztunkban a kisebb gyepfelülettel birkózóknak ajánlottunk fűnyírókat, de azokról sem feledkezhetünk meg, akik nagyobb területet birtokolnak.

250 m2 felett már szükség lehet egy erősebb, benzinmotoros gépre, mellyel - kábel hiányában - szabadon tudunk dolgozni. A nagy teljesítményű 4-ütemű motor normál benzinnel és megfelelő motorolajjal működik.

Aki kényelmesebb megoldást keres, megtalálja a fűnyírókat önjáró kivitelben is, így nem kell tolni a gépet, hiszen magától megy. A megfelelő modell kiválasztásához célszerű figyelembe venni még a gyepfelületünk méretét, hiszen a vágásszélességet és a gyűjtő kapacitását is ez alapján tudjuk kiválasztani. A vágószélességtől és a fűgyűjtő kapacitásától függ, mennyi időt kell fűnyírással töltenünk. Minél nagyobb ez a két érték, annál rövidebb ideig tart a fűnyírás.

vágószélesség szerint.jpg

Amikor 5. osztályban elkezdtünk oroszul tanulni, a legfontosabb példamondat fonetikusan így szólt: "Tráktoriszt széjet na pólje", azaz a traktoros szánt a mezőn. Ennek akkor nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget, mert mi mást csinálhatna egy traktoros, nem?

Nos, egy igazi traktoros, főleg, ha orosz az illető, bizony nemcsak a mezőn szánt, hanem akárhol, ahova a sors (vagy a traktor) veti.

Végül még egy adalék ahhoz, hogy az orosz traktoros minden helyzetben feltalálja magát. Régi hír a Szovjetunióból:

"A Szovjetunió és Kína határán egy kínai tankokból álló egység megtámadott egy békésen szántogató szovjet traktort. Az viszonozta a tüzet, és miután megsemmisítette az összes ellenséget, visszarepült a bázisra."

Boldog világvégét!

Augusztus első hétvégéje a mezőgazdasági gépekről és a „nyeregben” ülő mesterekről szól.

traktor2.JPG

Hódmezővásárhely és Orosháza között, Székkutason augusztus 4-én rendezik a Regionális Szántóversenyt. Magyarországon először Enyingen rendeztek ilyet 1866-ban. Azóta is nagy hagyománya van, a legjobbak az országos döntőbe kerülnek, onnan pedig akár a világversenyre is kijuthatnak. A Szántómesterek kisebb-nagyobb ágy-, és váltva forgató ekékkel bizonyíthatják felkészültségüket, ügyességüket. Lófogatú és veterántraktoros kategóriában is lehet indulni. A nevezés ugyan már lezárult, de nézőként is biztosan nagy élmény lesz.

Nagyszokolyon, a tolnai dombok között immár hagyománnyá vált az augusztus első szombatján megrendezésre kerülő traktorverseny és gazdatalálkozó. A traktorosok három versenyszámban, pótkocsitolatásban, traktorszlalomban és gyorsulásban mérik össze tudásukat.

traktorverseny1.JPG

A gyerekek pedálos játéktraktorokon versenyezhetnek, vagy kötélpályán, ill. szalmabálákból épített dühöngőben vezethetik le az energiájukat.

traktorgyerek.JPG 

Nagy attrakció volt tavaly a „traktorok tánca”, amely nem más, mint egy traktoros karusszel négy gép részvételével. Az idei koreográfia is elkészült, de titkos, úgyhogy aki kíváncsi rá, ott a helye!

A Budakeszi Vadasparkban az „Állatijó Bemutatók” c. programsorozat keretében vasárnap 3-szor lesz interaktív állatbemutató a környezetünkben élő állatokról. Kicsinek, nagynak egyaránt nagy élmény!

Ha valaki a hétvégétől már a Balatonon nyaral, érdemes bevésni a naptárba a Magyar Madártani Egyesület szervezte Hattyú Road Show időpontjait és helyszíneit. Augusztus 8-9-én több Balaton-parti településen is lesz hattyúgyűrűzés. Részletek itt.

Szép hétvégét!

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek