Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az utóbbi időben több kérdés is érkezett ebben a témában. Van, aki évek óta parlagon heverő telket örökölt, másnak nem volt ideje a kertre, és mire észbe kapott, már átláthatatlan káosz várta.

Mielőtt nekikezdünk az elhanyagolt, "elvadult" kert rendbetételének, célszerű a helyszínre kihívott szakembertől tanácsot kérni. A feladat összetett, sok függ a meglévő állapottól és a kert adottságaitól. Ezzel együtt azért van néhány általános feladat, melyeket az ilyen kerteknél biztosan el kell végezni:

A Kapanyél e-mail címére egyre több kérdés érkezik, ezért úgy döntöttünk, hogy a legtöbbeket foglalkoztató, ill. a legérdekesebb kérdésekre egy-egy posztban válaszolunk. Ezzel új sorozatot indítunk útjára, hetente egyszer. Természetesen a sorozatból kimaradó kérdésekre továbbra is e-mailben válaszolunk.

Az első téma lassan aktuális lesz, hiszen minden jel arra utal, hogy közel már a tavasz. Nézzük hát, miből érdemes magaságyást építeni Bálint Károly kertépítő szakértőnk szerint.

Téli muskátlinyavalya

Még el sem kezdődött az igaz tél, máris kezdődnek a muskátlikkal a bajok. Kertbarátaim egy ideje már vészjeleket küldenek. Számtalan módon lehet muskátlit teleltetni. Ha fázik, vagy vakoskodik a sötétben, az nem akkora baj, mintha világosban melege van.

A tegnapi poszt folytatásaként most is a hagymások ültetéséről írunk, kicsit modernebb változatban. Ezzel együtt megfogadhatjuk a Gazdasszony tanácsait is!

Már most meg kell tenni az első lépéseket ahhoz, hogy kora tavasztól kertünk virágos mezővé váljon. A nárciszt nem baj, ha már elültettük, de még semmiről nem késtünk le, hiszen eddig az időjárás sem mutatta legőszibb arcát.

240 centi

A szomszéd házat bérlő asszony mondta, ha nem tetszik a kertje előtti utcarész az arra sétálóknak, menjenek át a szemben lévő járdára. Bizony az ezen a részen járó magasabb termetűeket búbolta a kihajló ringló, amely nyáron potyogott, és ilyenkor sikamlós ragaccsá vált a járda. Ha nem figyeltek, a ház előtt megtépte ruhájukat a drótfonaton kibúvó ezüstfa. Méteres gaz éktelenkedett az úttest mellett. Utcánk fura zöld szigete volt ez az ötvenméternyi rész, amelyet évente egyszer az önkormányzat napszámosai lenyírtak, vagy néha valamelyik szomszéd, akinek bántotta a szemét a rendetlenség, áttolta a gazon a fűnyíróját.

Valamiféle fóbiájuk lehetett a kertészkedés, mert az amúgy rendes házaspár sem saját kertjét, sem az utcai részt soha nem ápolta, s ha valaki elvégezte helyettük a kinti munkát, akkor köszönet sem járt érte.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek