Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A varjúhájfélék (Sedum) méltán örvendenek nagy népszerűségnek, mert tulajdonképpen semmi dolog nincs velük. Szegélynövényként, talajtakarónak sziklakertbe, balkonládába vagy virágcserépbe egyszer elültetjük, aztán már csak élvezzük a látványát. Teljesen igénytelen évelő, ha napos helyre, jó vízelvezetésű talajba kerül.

Az Árpád-hídhoz közel eső szikla- és japánkert a Margitsziget mindig is közkedvelt része volt. A 19. században, amikor Magyar György akkori főkertész az egészet megálmodta és létrehozta, rendkívüli dolognak számított, de manapság is kuriózum. Főleg, amióta a nyár folyamán felújították (Főkert) és szeptemberben a nagyközönségnek is átadták.

A nőszirom (írisz)

Ha fel kellene sorolnunk a legkorábbi virágokat, akkor szinte mindenki a hóvirágot, ibolyát, tőzikét esetleg krókuszt említené, pedig egyes nőszirom fajok és fajták is igen korán, már márciusban virágoznak. Az írisz a nevét a szivárvány görög istennőjéről, Íriszről kapta, és ez is jelzi, hogy milyen sokféle lehet az íriszek színe. A hagyományos kék, fehér és sárga színű mellett már számtalan színváltozatban kapható, és a nemesítők folyamatosan újabb és újabb szín- és formaváltozatokkal jelennek meg.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek