Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szívek a kertben

Bár családunkban kisebbik csemeténk miatt ma "csak" Bálint-nap van, jó alkalom arra, hogy szót ejtsünk egyik kedvenc növényünkről, a nagy szívvirágról (Lamprocapnos spectabilis, korábban Dicentra spectabilis).

szívvirág Valentin szerelem humusz

Nagymamám kertjében régen minden évben ott virítottak a filigrán rózsaszín szívecskék, de manapság valami miatt ritkán találkozni velük. Pedig Európában már a 19. század óta ismerik, amikor is Kelet-Ázsiából megkezdte hódító útját.

Aki szereti a telet, idén nem panaszkodhatott, fagyoskodhatott, szánkózhatott, hógolyózhatott, sőt, még a Balatont is átcsúszhatta. A kertész is örülhet, mert azért annyira nem volt hideg, hogy kárt tegyen a gyümölcsösben, viszont remélhetőleg gyérítette a kártevőket. Bár ez utóbbiak közül inkább csak a gombákat és a pockokat, a legtöbb rovar ennél sokkal keményebb mínuszokat is gond nélkül átvészel…

tél tavasz hétvége program orchidea szerelem
Fotó: Gál Zoltán

Akinek viszont ennyi már elég volt a jóból, és nagyon várja a tavaszt, szombaton Bükkaranyoson eltemetheti a telet. A már hagyományosnak mondható Télűzést a gyerekek farsangi jelmezes felvonulása indítja, a felnőttek pálinkaivó versenyen feledhetik a téli depressziót, este pedig a telet jelképező szalmabáb tűzre vetésével - legalábbis Bükkaranyoson - kezdetét veszi a tavasz. További részletek itt.

Régi népélet naptára

régi népélet naptára május májusfa szerelem

Május – Pünkösd hava

A május hónapot a föld termékenységének római istennőjéről, Maiáról nevezték el. A tavasz ünnepe részben a hónap első napjához, részben pünkösdhöz kapcsolódik.

- május 1. (Bánk): Sok helyen a legények az előző éjjelt az erdőben töltik, és reggel feldíszített májusfát állítanak kedvesük, esetleg lányrokonuk udvarába. A májusfa, a zöld ág a természet megújhodásának szimbóluma, és a legtöbb esetben szerelmi vallomás is: „Kelj fel rózsám, itt a májfa, jó éjszakát, vigyázz rája!”

 „A májusfa sudár, a törzsén gallyaitól megtisztított, hegyén lombos fa vagy szép növésű ág. A legények éjszaka vágták ki az erdőn, és hajnalra állították fel a helyi szokásnak megfelelően minden lányos ház elé együttesen, vagy mindenki a maga szeretője háza elé. Sok helyütt csak a bíró és a pap háza, esetleg a templom előtt állítottak fel egyetlen magas májusfát, a lányos házak udvarán kisebb fa díszelgett. A májusfákat szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, teli üveg borral, hímes tojással stb. díszítették föl, mielőtt a földbe beásták, vagy a kapufélfára, kútágasra felszögezték volna. A fa kivágása, hazaszállítása inkább titokban történt éjszaka, hajnali feldíszítése is inkább a legénybanda közös, bizalmas feladata volt. A reggelre díszelgő májusfa kiállítása, nagysága stb. számos helyen szokásos magyarázatra adott okot: ki-kinek udvarol, kinek állítottak szebb fát, kinek a májusfáját csúfította el reggelre a haragosa stb.” – írja a Magyar Néprajzi Lexikon.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Régi népélet naptára

régi népélet naptára szerelem időjárás

Március - Böjtmás hava

10. hét:

- március 7. (Tamás): Szerelemjósló nap. Ha a lány tudni akarja, melyik irányból érkezik a vőlegénye, Szent Tamás napjának éjjelén meg kell zörgetnie a kaput, és amerről erősebb kutyaugatás hallatszik, onnan várható.

Az időjárást illetően a mondás: "Tamás, aki jobb ember, mint három más." - arra utal, hogy ebben a hónapban már jobb idő várható, mint a három "emberes" hónapban volt (szeptember, november és december).

- március 9. (Franciska): Amilyen Franciska napja, olyan lesz az egész hónap.

- március 10. (Ildikó): Ha ezen a napon fagy, negyven napig így marad.

- március 12. (Gergely): E napon volt az ún. Gergely-járás: iskoláskorú gyerekek a falut járták énekelve, s adományokat gyűjtöttek főleg a tanítójuknak. Az adományozáson kívül a cél az iskola népszerűsítése is volt.

Időjósló nap is: úgy tartották, ezen a napon „Gergely megrázza szakállát", vagyis eshet a hó. Ami jó termést jelent.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Legalábbis Japánban mindenképpen. Ráadásul a „feltaláló” nem is ifjú szerelmes, amitől még szívmelengetőbb a dolog.

phlox lángvirág szerelem Japán

Történt ugyanis, hogy az idős japán férfi, Kuroki úr felesége cukorbetegség szövődményeként egyik napról a másikra elvesztette a látását. Az asszony egyre mélyebb depresszióba süllyedt, már a házból sem ment ki. A férj azonban nem hagyta annyiban a dolgot, elkezdte illatos virágokkal beültetni a birtokot, ahol 1956-ban kötött házasságuk óta élnek.

phlox lángvirág szerelem Japán

2 év alatt mostanra már több ezer tő lángvirág borítja a portát, amelyek illata meggyógyította Kuroki asszony lelkét. Bár ő a látványt nem élvezheti, az illatos virágmező az igaz szerelem jelképe lett, mindenhonnan csodájára járnak.

phlox lángvirág szerelem Japán

phlox lángvirág szerelem Japán
Kurokiék

Forrás

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek