Kapanyél

Az igazi terméskövek színvilága, hangulata a természet varázsát költözteti környezetünkbe. A márványok, gránitok, különleges mészkövek, színes kavicsok bizony nem olcsó anyagok, ezért ezeket próbálják utánozni a különböző beton, műkő és egyéb termékek is. A manapság divatos gabionnal kötőanyag nélkül alakíthatunk ki változatos formákat a kertben.

Jól jöhet ez az információ így Valentin-nap előtt. Olvassuk csak!

"Gyakorlati tananyag

Reszeljenek meg két vöröshagymát, törjék meg a fokhagymát mozsárban: nem, lányok, a vöröshagyma, a fokhagyma nem büdös, földi gyümölcs mind a kettő, s illatos. Vágják jó apróra a cigánypetrezselymet, a pár paradicsomot, az édeshagymát és a fél pirospaprikát. Keverjék össze az egészet olajban, és tegyék félre ezt a dús, zamatos mártást. (Ezek a szamarak azt mondják, büdös a vöröshagyma, tudják is ezek, mi a tiszta illat! Vadinho nyersen is szerette a vöröshagymát, és a csókja perzselt.)" (Jorge Amado: Flor asszony két férje)

Pedig sokan félnek a hagymától erős szaga miatt, és semmiképpen sem ajánlják, hogy randi előtt vagy alatt hagymás ételeket együnk. A fenti idézet fényében lehet, hogy csak a hozzáállásunkkal van baj. Mindenesetre vállalkozó kedvű olvasóinknak segíthet az alábbi hagyma-összeállítás, hogy kikísérletezzék, melyiktől mennyire perzsel a csók...

Elkáposztásítottalanítottam...

... némi fonalat a minap. Az általános szokástól eltérően használtam fel két kis fej lila káposztát: fonalat festettem velük. Mert hiszen olyan szép színe van, gondoltam, biztosan ugyanolyan mély bíbor árnyalatú lesz majd a fonalam is tőle, ha kicsit beáztatom a lila káposzta levébe. De nem.

Hanem búzavirágkék lett. Az úgy történt, hogy a festhető gyapjúfonalakat vízbe áztattam. A káposztákat felszecskáztam, és egy nagy lábosban feltettem forrni annyi vízzel, hogy az éppen csak ellepje a káposztadarabkákat. Kb. egy óra hosszat főztem a káposztalevesemet, a lé először sötétkék, majd valami egészen bámulatosan mély bíborszínű lett. A lakás pedig egyre büdösebb…

A kapu a kert tükre, ahogy a szem a léleknek az. Szerintünk. Ez az első benyomás, ha kertes házhoz érkezünk, távozáskor pedig az utolsó - így vagy úgy maradandó - élmény. Kivéve, ha anyósunk integet hosszan utánunk. Ennek ellenére úgy tűnik, a kerttulajdonosok a kaput és a kerítést sokszor csak a telekhatár kijelölését és védelmi célokat szolgáló dolognak tartják. Pedig ennél sokkal többre érdemes.

A fagyok elmúltával, meg amikor éppen nem esik semmi az égből, érdemes közelebbről is szemügyre venni a kaput. Egyrészt, hogy nincs-e rajta javítanivaló, pl. jól nyílik, záródik-e, másrészt, hogy tényleg illik-e a kerthez és a házhoz. Lehet, hogy kis módosítással egész más külsőt kap a régi kapu, ahogy itt:

"Mint lyukas zsákból a lencse, úgy hulljon rád a szerencse" - szól az újévi jókívánság. Nos, most, hogy már harmadik napja eszem a lencsét a szebb jövő reményében, két dolog motoszkál a fejemben:

1. 1. Nálunk évek óta nem elég nagy a lyuk a zsákon.
2. 2. Ha szembetalálkoznék egy lencsebokorral, simán elmennék mellette, mert azt se tudom, hogy néz ki. Így: