Kapanyél

Kuka vagy küzdelem az életért - mondogatja ilyentájt magában sok növénybarát. Bizony a téli pihenő sok áldozatot szed, számos melegkedvelő növény számára válik bizonytalanná a jövő. Ha saját növényemről kellene olyan képtelen helyzetben dönteni, mint amilyenről az ilyenkor tanácsot kérők beszámolnak, különösen a közelben élő egészséges növényeknek a legjobbat azzal tenném, ha a gyengélkedőt a szemétre vetem. Az életkedvüket veszített, tetves, kopasz, penészes mediterránokkal nem sok mindent lehet kezdeni, különösen azoknak, akik ilyen állapotba juttatták őket, tehát jobb az ilyen növényektől mielőbb megszabadulni.

Beteg a citrom, de van még esély

Az idén nehezen jutottunk el odáig, hogy talán már tavaszodik, a szokatlan hidegben és a kertekben lévő hótakaró alól még a legkorábban virágzó hagymások sem igen bújtak elő. A védett helyen lévő szobanövények között azonban vannak, amelyek már készülődnek a tavaszi virágzáshoz. Köztük vannak az orchideák is, melyek nem kis fejtörést okoznak a virágkedvelő szobakertészeknek.

Az "igazi" gyűjtő a fáról szedi a Cattleya-ját

Korábban a különleges növények ritkaságnak számítottak. Az elsők szaporító részei többnyire kalandos úton érkeztek az országba, de az elmúlt években már egyre többféle jelenik meg a virágboltokban. Már az áruk sem olyan borsos, nem drágábbak egy-egy közepes méretű vágottvirág-csokornál. Az orchidea ráadásul hűséges növény, aki ismeri, könnyen rendszeres virágzásra bírhatja.

Virágkapu a szingapúri orchideaparkban

Az enyéim nyáron egy rácsos vaslépcső alatt drótokra aggatott vaskosárban lógnak. Így a meztelen csigák sem abajgatják. Naponta többször permetezi a növényeket egy párásító. Ősszel mindig vaskos léggyökerekkel, erős levelekkel, néha virágokkal kerülnek a télikert egyik szegletébe, ahol hűvöskés, párás környezetben várják a tavaszt.

Sok baj van a szobanövényekkel, a féltő gondoskodás, rendszeres öntözés, friss levegőhöz, földhöz juttatás, tápoldatozás ellenére hullatják leveleiket, kornyadoznak, megannyi nyavalyájukkal keserítik gondozójukat. Ráadásul igen ocsmánnyá vált formájuk blama a vendégek előtt.

A szobanövény-kinyírós közvélemény-kutatásban is ilyen problémák kerültek elő, főleg a fikusszal kapcsolatban:

- "Egy gyönyörű, magas fikusznak (már túl magas volt) a tanácsok szerint levágtam a tetejéből egy 1/2 méteres darabot, ledugtam egy másik cserépbe, hiába locsolgattam elhullottak a levelei." Vagy a másik: "Ha az ablaknál van, ott a radiátor, tehát túl meleg van. Ha nem az ablaknál volt, akkor persze sötét volt neki."

Mit lehetne velük tenni? - hangzik gyakorta a kérdés.

Ha ilyen szerencsétlen torzókat látok egy lakásban, rögvest nekiállnék tologatni őket, olyan helyre, ahol jobban érzik magukat. De szívesen elővenném metszőollóm, hormonporom, és megstuccolnám a kopasz hajtásokat, kérnék dunsztos üveget, hogy hajtassam a levelet, szárat. Biztatnám türelemre a háziakat: kis idő múlva kihajtanak a rejtett rügyek, gyökeret ereszt a köcsögben a csonka szár. Elmagyaráznám, hogy viszonylag kis kosszal milyen jófajta táptalajt lehetne készíteni és így tovább.

Szerencse, hogy a fikuszok mértéktelen növekedését az edény zabolázza

A tavaszt váró figyelmes kertészszem már látja kedvencein a változást. Fényesebbek, keményebbek, zöldebbek a levelek, hegyesebb szögbe állnak a hajtások - ébredezik a növény. Már amelyik. Mert vannak a mártírok, amelyekre tudatlan gazdájuk végzetest bajt hozott, holott kis odafigyeléssel jobban is tarthatta volna őket.

Ha megtaláljuk a növény helyét, mindenki jól érzi magát

Több érzékelhető jele is van annak, hogy közeledik a tél vége: a madarak hajnalban egyre vidámabban csiripelnek, Mohácson eltemették a telet, a szobanövények pedig elkezdtek új hajtásokat hozni, vagy éppen befejezték evilági pályafutásukat.

Talán sokaknak feltűnt már, hogy a Kapanyélen elég kevés szó esik a szobanövényekről. Ennek legfőbb oka, hogy szakértőink kivételével egyikünknek sincs túl sok sikerélménye velük. Be kell vallanom, amilyen odaadóan pátyolgatom kora tavasztól késő őszig a balkonvirágaimat és zöldségeimet, olyan mostohán bánok a szobalakókkal. Mármint a növényekkel, nem a család többi tagjával. Ennek ellenére teljesen kipusztítani csak két szobai futókát sikerült, mert magasan voltak, messze az ablaktól, kiestek a látóteremből, így a tartós víz- és fényhiányban - igaz, hosszú idő után - feladták a küzdelmet.