Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Madarak és Fák Napja

A jeles nap története a múlt század elejére nyúlik vissza, amikor 1902-ben a hasznos madarak védelmében megszületett párizsi egyezmény alapján Chernel István, lelkes ornitológus szülővárosában, Kőszegen megszervezte az első Madarak és Fák Napját.

chernel.gif

Az ünnep 1906-ban, Herman Ottó közreműködésével vált hivatalossá, amikor gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletben írta elő, hogy minden iskola szervezze meg a Madarak és Fák Napját "természetvédő" és "erkölcsnemesítő" szellemben.

IMG_9921.JPGJókai-kert

A nagy hőség elmúltával itt az ideje az őszi gyepgondozásnak. Az aszályos nyár sok helyen megviselte a füvet, a kiszáradt foltokat most lehet újravetni, mert a talaj még elég meleg ahhoz, hogy a fűmag gyorsan kicsírázzon.

A Jókai-kert

Augusztus elején egy barátom hívta fel a figyelmemet egy, a Hegyvidék c. lapban megjelent cikkre, amelyben a Jókai-kert teljes felújításáról van szó. Jókai Mór a területet 1853-ban vásárolta meg, és rövid időn belül gyönyörű díszkertté változtatta. Nagyon szeretett kertészkedni, rengeteg fát és cserjét ültetett, rózsaligetet alakított ki. A birtokon szőlőt is termesztett. Az író halála után a kertet felesége 1922-ben eladta, és a területet később államosították. A Jókai-villa a II. világháború alatt megsérült, később le is bontották, a 60-as években helyére a Magyar Madártani Intézet székházát építették. Ebben található most a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Keve András Madártani és Természetvédelmi Szakkönyvtár. (A cikket itt olvashatjátok el.)

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek