Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A június növénye címre méltán számíthat a tűzliliom (Lilium bulbiferum). Vannak nála pompásabbak, illatosabbak is, de azért el kell ismerni, hogy nagyon jól mutat egy tűzliliomsor. Ahogy más liliomok, úgy ez is nyár elején bont elegáns virágot. Falusi környezetben júniusi utcadísznek is tartják, ilyenkor csinos sorfalat alkot a kerítés előtt, vagy a vizes árok mellett. De nagyon jól mutatnak a kertben, a sötét hátteret adó cserjék tövében. A botanikusok a liliomfélék legalább száz faját ismerik, a kertészek pedig számtalan hibridjét nevelik.

Májusra már be is fejeződik a télvégi, első "hagymásroham". E növénycsoport azonban évközben is képes csodákra. Érdemes nyitott szemmel válogatni nemcsak a piacokon, szakkereskedésekben, de a nagyobb élelmiszerboltok díszhagyma-kínálatából is. Egy-egy ilyen készlet ugyanis néha rejt különlegességeket. Akinek helye van a kertben e rejtélyes növényekre, próbálkozzon velük. De a balkonon is jól mutatnak, ha egy nagyobb edényben elég mélyre sikerül nyomni a hagymát. Sokféle módon lehet őket csoportosítani; alant az ültetési időben bizonytalanoknak szeretnénk segíteni.

A tulipánok nagyon szépek, de májusra vége dicsőségüknek

Egész hétvégére gyönyörű időt jósolnak, úgyhogy érdemes kihasználni a vénasszonyok nyarát. A kertben ilyenkor még bőven akad tennivaló, valószínűleg most is talál magának, aki keres.

A rövidke cím messze nem jellemzi azt a rengeteg munkát, amit a díszhagymákat kertjükben tartóknak a fagyok előtt el kellene végezni. A nyár végétől lehet a nyári, őszi virágzású hagymákat a földből fel- vagy kiszedni, a tavasszal virágzókat pedig ki- vagy beültetni. A kevésbé rutinos hobbikertészeknek fontos megjegyezni, hogy a kerti ügyekről írók általában hagymásként jellemzik azokat a növényeket is, amelyeknek nem hagymájuk, hanem gumójuk, vagy valamilyen más föld alatti, kihajtásra alkalmas száruk, gyökérképletük van.

Keukenhof, Európa kertje

Éppen egy hete Hollandiában jártunk képzeletben egy poszt erejéig. Ha már ott vagyunk, ne siessünk vissza a saját portánkra, hiszen nemsokára, ahogy minden évben, a világ legnagyobb virágoskertje nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek