Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A nyár vége és az ősz számít a gyepgondozás legfontosabb időszakának. Ilyenkor lehet a gyephibákat javítani, közben el lehet végezni a felújítási munkákat. A forró nyár után nem szabad elspórolni ezt a munkát.

Gaz fűgazok

Már november van, és még mindig nem lehet befejezni a kerti munkát. Az egyre nedvesebb időjárás miatt minden alkalmat ki kell használni, hogy rendbe tegyük a portát, mielőtt beköszönt a tél. Ha a szélben és a napsütésben délutánra megszárad a fű, még egyszer le lehet vágni. Ez azonban csak ott ajánlott, ahol 6-8 cm-nél hosszabbak a fűszálak, és sok a kétszikű gyom. Ha elmarad az utolsó nyírás, az ilyen helyeken egész télen csúf, kusza gyepet lehet nézni. Ebben a magasságban a kés éppen csak érinti, tetejezi a nyár végi, őszi felülvetés zsengéit.

őszi gyep.jpg

MTD_Fejlec_02.jpg

Előző posztunk alapján a kedves Olvasó kiválaszthatta a céljainak megfelelő fűmagot, és az új gyep telepítéséhez már elő is készítette a talajt. Ejtsünk szót azokról a kerttulajdonosokról is, akik a régi gyepüket szeretnék felújítani.

A mostani időjárás már a nyarat idézi, így a kertet egyre többször használjuk játszótérként, ebédlőként, sőt akár nappaliként is. Ez megerősítheti az egyébként egészséges füvet, de ahol a gyep egyes részei károsodnak, ott szükség lehet gyors segítségre. Ezenkívül a fű természetesen igényli a tápanyagokat is, hogy fejlődhessen, és teljes pompájában ragyoghasson. Persze a nemkívánatos növények megjelenése ellen is tenni kell valamit, mert ahol a moha elterjed, ott a fű nem tud már kinőni.

P1000277.JPG

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek