Az előző rész tartalmából: a múlt heti posztból többek között megtudhattuk, mi köze a fűzfának az aszpirinhez, mitől tudnak repülni a boszorkányok, hogyan halt meg Szókratész, és általában hogy viszonyul Doktor House a növényekhez. Ígéretünkhöz híven folytatjuk.

Mint látjuk, a 7. évadban újra előkerül a csattanó maszlag. A fenti történet sem példa nélküli. Több beszámoló van esetekről, ahol gyerekek mérgezték meg egymást, néha csak "viccből". Ugyanis a maszlag magjának elfogyasztása hallucinációkat okoz, és az ember viselkedése is megváltozik tőle. Innen ered egyik angol neve is: Jimson weed. A 17. század végén a Bacon-féle lázadás során brit katonák Jamestownban fogyasztottak ennek a növénynek a leveléből készült salátát, és igen furcsa dolgokat észleltek. Egyik katona egy tollat próbált felfújni a levegőbe, egy másik meztelenül ült a sarokban mint egy majom, és grimaszokat vágott, ugyancsak egy másik a társait, parancsnokát csókolgatta. Ezen látszólag ártatlan és vicces példák ellenére a növény fogyasztása egyáltalán nem veszélytelen. Nem is túlságosan nagy dózisban halált okozhat! Ezért kerülendő gyerekek által látogatott parkokba, óvodák környékére ültetni, vagy hagyni kihajtani.