Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A tatai Öreg-tó partját 232 éve díszítő fát anno Versailles-ból hozatták (Esterházy Miklós János koronaőr fia, Ferenc) több más csemetével együtt. A mára majd' 20 méteresre nőtt faóriást méltán indították a helybeliek az Év Fája versenyén, hiszen szinte mindenkinek fűződik valamilyen élménye hozzá. Nem véletlen hát, hogy majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint a 2. helyen végzett szattai hársfa.

Bár mindkettő édeskés, körülbelül ennyi is a hasonlóság. Amúgy nem rokonok, az édesburgonya a nevén kívül még csak nem is burgonyaféle. Tavaly találkoztunk először: egy recept kapcsán keresgéltem és találtam nagy nehezen batátát. Aztán kicsit utánanéztem, mi fán is terem, és érdekes dolgokra bukkantam.

08037db1bee505264f7033fe3485a47d.jpg

Most, hogy elkezdődött az influenzaszezon, meg a gyerekek az iskolából amúgy is mindenféle nyavalyát hazahurcolnak, egyre több citrusfélét eszünk. Jó móka a magokkal kísérletezni, gyereknek, felnőttnek egyaránt. Emlékszem, kiskoromban a nagymamámmal a hatalmas fikuszunk földjébe dugdostuk a narancs- meg citrommagokat, és elég sok ki is hajtott belőlük.

Ma úgyis ronda idő van, úgyhogy lehet, hogy kipróbáljuk a citrommagültetést. Nem ígérem, hogy mindenben olyan precízen járunk el, mint az alábbi képsorokon látható, de a végeredmény szempontjából talán mindegy is.

01.jpgA citrommagokat összegyűjtjük.

Vasárnap Katalinnak el kellene döntenie, milyen lesz a tél, hiszen „Ha Katalin kopog, a karácsony locsog, ha viszont locsog, a karácsony kopog.” Az előrejelzések szerint egyik se lesz egyértelműen jellemző, úgyhogy valószínűleg kétségek közt vergődünk majd karácsonyig.

tatai vadlúd.jpgFotó: Csonka Péter

A hétvégén, pl. ma szombaton elterelhetjük a figyelmünket e húsbavágó problémáról, mondjuk úgy, hogy reggeli után felkerekedünk, és elmegyünk a tatai Öreg-tóhoz. A város közepén telelő vadludak és más vízi madarak száma a napokban elérte a 43 000-et, délutáni behúzásuk a tóra rendkívüli látványnak ígérkezik. A Tatai Vadlúd Sokadalom sok programmal várja a látogatókat egész nap: érdekes előadások, madármegfigyelés, gyűrűzés, gyerekprogramok, kézműves foglalkozások. Részletek itt.

Budapesten a Füvészkertben folytatódik a téli időszakban már szombati FitoFriday programsorozat. Ma 15 órakor indul a séta „Nincsen rózsa tövis nélkül” címmel. Az ingyenes vezetés során (csak a belépőt kell megvenni) a növényvilág nagy túlélőinek trükkjeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Nehéz a választás, de mi Tatára megyünk. És Ti?

Szép hétvégét!

Hagymá(s)t az ablakba!

Fura időszak van mostanság. Január vége lévén sokan már a tavaszt várják, mások nem bánnák, ha lenne még egy kis tél. A növények sem igazán tudják, mitévők legyenek: a hóvirág már újévkor kibújt, sok növény hozza rügyeit, pedig a nagy fagyok még csak most várhatók. Legalábbis az előrejelzések szerint. Mindenesetre, akinek nincs elég türelme kivárni, míg a tavaszi hagymások kibújnak a kertben, vagy esetleg kertje sincs, hajtasson ilyen növényeket a lakásban.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek