A mai névnaphoz több növény, hiedelem és szokás is kapcsolódik. Ezek közül talán a borbálaág a legismertebb: sok helyen cseresznyefaágat, máshol kilencféle (vagy ahány van a kertben) gyümölcsfa- vagy orgonaágat tesznek vízbe. Ha karácsonyra kivirágzik (ki szokott), akkor újévre férjhez mennek az eladósorban lévő lányok.

DSC_0352.JPG

A szokás Szent Borbála legendájához kötődik, aki pogány apja akarata ellenére keresztelkedett meg, és választotta Krisztust örök vőlegényül. Apja ezt nem tudta megbocsájtani, lányát a provincia prefektusa elé vitte. Borbálát börtönbe vetették, kegyetlenül megkínozták, de a legenda szerint Krisztus a Paradicsom virágaiból koszorút helyezett a fejére, amitől sebei minden reggelre begyógyultak, és más csodák is történtek.

Szent Barabara a toronyban.jpg

Végül lefejezték, az ítéletet saját apja hajtotta végre. Meg is bűnhődött érte, mert hazafelé villám sújtotta halálra.  

A földi hajadonok többsége azonban nem elégszik meg az „örök vőlegénnyel”, ezért a hús-vér jövendőbeli megtalálásához Borbála segítségét kérik. Ezért törnek e napon „borbálaágat”. Aki még biztosabbra akar menni a jövendölést illetően, a többféle gyümölcsfaágra 1-1 férfinevet is akaszt: amelyik előbb kihajt, úgy fogják hívni a nagy Őt.  

A másik e naphoz köthető növény a káposztafélék családjába tartozó közönséges borbálafű, más néven Szent Borbála vagy Szent Barba füve (Barbarea vulgaris). Apró sárga virágaival gyakran találkozhatunk réteken, szántóföldeken, útszéleken.

800px-Barbarea_vulgaris1.jpg

Érdemes a kertbe is ültetni belőle, mert élénksárga virágai szép színfoltok a veteményesben és a fűszerkertben, ráadásul nagyon jó mézelő is. Félárnyékban, agyagos talajban érzi jól magát. Tavasszal vagy ősszel vethetjük el magjait, később már maga gondoskodik az utánpótlásról. Igénytelen, de annál hasznosabb növény: levelei sok C-vitamint tartalmaznak, íze a vízitormához hasonlóan csípős, ezért téli tormafűnek is nevezik. Friss leveleit még a fagyokban, a hó alól is szedhetjük, saláták kiváló kiegészítője.

Gyógyhatásai közül vértisztító, vizelethajtó, étvágygerjesztő tulajdonságai ismertek. Leveleit régen sebtapaszként és skorbut ellen használták. 

Borbála napja fontos asszonyi dologtiltó nap is:

- Nem szabad söpörni, mert kisöpörjük a szerencsét.

- Nem szabad teregetni, mert a boszorkány megrontja a ruha tulajdonosát.

- Nem szabad fonni, mert ha a rokkához nyúlunk, Borbála bedobná az orsót az ablakon, a fonal kóccá válna, rátekeredne a marhák lábára, azok meg megsántulnának.

- Nem szabad varrni, nehogy "bevarrjuk a tyúkok fenekét".

- A női látogató elviszi a szerencsét, ezért e napon söprűvel kergetik el.

- Nem szabad ajándékot vagy kölcsönt adni, nehogy elvigye a szerencsét.

Úgyhogy, a hajadonoknak csak néhány ágat kell letörni, az asszonyok pedig ma egész nap lógathatják a lábukat. Csak látogatóba ne menjenek!

 Forrás itt és itt.