A zsidó naptár szerint most van a fák újéve, minden fa születésnapja. Ez alkalomból köszöntsük hát a 2014-es Év Fáját, a mezei juhart!

Ahogy már korábban is hírt adtunk róla, az Országos Erdészeti Egyesület 1996-ban indította el az Év Fája mozgalmat, melynek célja, hogy felhívja a szakemberek és a széles közvélemény figyelmét egy-egy őshonos fafajra. Az eddigi évek során mindig az erdészeti szakma képviselői jelölték ki azt a fafajt, amellyel kapcsolatban aztán egész évben figyelemfelhívó, ismeretterjesztő rendezvényeket szerveznek. A 2014-es évre viszont változtattak az eddigi gyakorlaton: kijelöltek 3 figyelemre érdemes „versenyzőt”, és közönségszavazásra bocsátották, melyik legyen a nyertes. Végül a jegenyenyár (Populus nigra cv. Italica), a vénic-szil (Ulmus laevis) és a mezei juhar (Acer campestre) hármasából ez utóbbi került ki győztesen.

450px-Acer_campestre_006.jpg

Talán nem véletlen a fakedvelő nagyközönség választása, hiszen gyakran előforduló fáról van szó: Európa északi részének kivételével szinte mindenütt, így a legtöbb hazai erdőtársulásban – leginkább a gyertyános tölgyesekben - is megtalálható.

A szappanfélék családjába tartozó faj a tápanyagban gazdag vályogtalajokat kedveli legjobban, de nem túl válogatós. A téli fagyokat és a nyári hőséget is jól viseli, és még csak nem is különösebben fényigényes.

A nem túl magasra (általában 10-15 m) növő lombhullató fa sűrű, gömbölyű koronáját szabályos 5 karéjú  levelek alkotják.

campestre_1.jpg

Április környékén, a lombfakadással egy időben nyílnak egyazon fán, de külön-külön, porzós és termős, sárgászöld virágai.

800px-Acer-campestre-flowers.JPG

Ikerlependék termésének szárnyai majdnem egy vonalban állnak, éretlenül nagyon szép pirosas színűek.

Acer_campestris1.jpg

Díszfaként is ültethető, mert kitűnően bírja a városi viszonyokat, színes őszi lombja díszíti a kertet vagy az utcasort. Jól tűri a metszést, ezért sövénynek is telepíthető. Fája könnyen megmunkálható, elsősorban konyhai eszközöket és ültetőfát készítenek belőle.

49.jpg

Idén valószínűleg még sokat fogunk hallani róla.

A tavalyi Év Fája a házi berkenye volt, róla korábban itt írtunk.

Forrás