Ha a tiszafa egyetlen szépséghibája – nevezetesen: a mérgezők listáján előkelő helyre került – nem lenne, a kert legtöbb módon hasznosítható növénye lehetne. Piros magköpenye (terméshúsa) kivételével minden porcikája mérgező. Nem kell tehát lemondani a tiszafáról, csupán nem kell enni. A melegvérűeket fenyegető növény leginkább az emberekre lehet veszélyes, hiszen a négylábúak és a madarak már fiatalon megtanulják – ez igaz a hobbiállatokra is –, hogy a tiszafafélékből nem ajánlatos falatozni. A madarak egyébként szívesen csipegetik piros bogyóit: a termés húsa táplálék, a mag pedig, miután áthalad tápcsatornájukon, és trágyaburokban a földre pottyan, még csírázik is.

 

A tiszafafélékről általában elég annyit tudni, hogy a közvetlen rokonságba szűk kéttucatnyi faj tartozik. A legismertebb tiszafa (Taxus baccata) a szabad természetben, bárhol is éljen, mindenütt azonos formát mutat, ami különlegességnek számít. A nemesítők azonban sok kertészeti változatot állítottak elő, ezért van magasra törő, terülő, világosabb, sötétebb levelű.

Taxus baccata 'Repandens' - alacsony sövénynek való, terülő fajta, levelei sötétzöldek, fehér csíkkal

Taxus baccata 'Summergold' - sövénynek való, aranysárga lombbal

A fenyőalakúak között egyedinek számít, bár lassan növekszik, de ágrendszere könnyedén megújul, nagy a sarjadzó képessége. Ezért alkalmas tömött, egész évben zöld sövénynek. Ha ügyesen ültetjük, és van időnk kivárni, akkor 0,8-3 méter széles és akár 6 méter magas áthatolhatatlan zöld fal készíthető segítségével.

Taxus x media 'Densiformis' - terebélyes, gyorsan növő hibrid, mély zöld, apró leveles lombbal 

Ide tartozik az is, hogy legalább húsz évet kell várni, hogy először virágozzon, ráadásul kétlaki, vagyis a porzós és termős virágok nem egy egyeden vannak. Tehát előfordul, hogy akinek egyetlen tiszafája van, lehet, hogy fiú, s annak nem lesz soha piros bogyója.

Taxus baccata 'Fastigiata' - oszlopos, sokáig 2 x 6 méteres, de később kiszélesedik

A tiszafát állandóan lehetne metszeni, de legjobb, ha tavasz végén és kora ősszel vágjuk, mert ezután nyáron, illetve ősszel a hidegek beállta előtt képes regenerálódni.

Taxus baccata 'Fastigiata Aurea' - oszlopos, világos levelű, kezdetben megelégszik az 1 x 4 méteres hellyel, később  kiszélesedik

Ültetésekor tápanyagban gazdag földbe kell telepíteni. Tiszafánkat metszeni alapvetően nem szükséges, de nyírott sövény is kialakítható belőle; ha ez a cél, akkor évente kétszer is metszhetjük.

Szerző: Czauner Péter

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!