A kukoricaföldről gyerekkori bújócskák, a levelektől sok vágás arcon, kézen, lábon, meg gimnazista koromból egy rémes címerezés jut eszembe. Ez utóbbi olyan mély nyomokat hagyott bennem, hogy azóta sem kívánkoztam kukoricatábla közelébe.

Pedig van egy hely az országban, Kiszombor, ahol a helyiek minden évben útvesztőt vágnak a kukoricásba, amiből térkép segítségével juthat ki az arra vállalkozó. A lakók kezdetben csak saját maguk szórakoztatására készítettek ötletszerűen labirintust, de 2009 óta már az a koncepció, hogy az alakzat valamilyen módon kapcsolódjon Kiszomborhoz és környékéhez.

2009 a bölény éve lett, amely Kiszombor címerében is megtalálható

2010 a griff éve volt, mely a közeli Nagyszentmiklóson megtalált aranykincs egyik motívuma.

2011 a Ford T-modell éve volt, a közeli Makó szülötte, Galamb József emlékére, aki e modell egyik megalkotója volt.

2012-ben Kiszombor Árpád-kori körtemploma, a Rotunda sziluettjét rejtette a négyhektáros kukoricaföld.

2013 a Garabonciás éve volt, aki a legenda szerint makói születésű, természetfeletti erőkkel megáldott diák volt.

Idén a Honvéd Emlékév nevet viseli az útvesztő az apropó pedig az 1. világháború centenáriuma.

A 4,5 km-es útvesztő minden nap látogatható, egészen augusztus 10-ig, a várható betakarításig. Hétvégeken még külön programok is szórakoztatják a vendégeket. Most szombaton, július 26-án Honismereti Nap lesz, délután pedig parasztolimpia, ahol a vállalkozó szellemű jelentkezők zsákbanfutás, kocsihúzás, hordógörgetés, rönkhajítás, zsákcipelés, sulykolófa- és gumicsizmahajítás, asszonycipelés, „embörtalicskázás” versenyszámokban mérhetik össze tudásukat.

A részletes program itt, kedvcsinálónak pedig egy rövid film az idei labirintusról.

Jó szórakozást!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!