A kínaiak kedvenc gyümölcse a licsi. Úgy kell nekik! Ja, igen, ezen a ponton szólok, hogy aki szereti a licsit, és nem bírja elviselni, hogy a posztíró viszont nem rajong érte, az most gyorsan hagyja abba az olvasást, mert megint rettentően fogja érezni magát, mint ahogy az a mangónál történt.

Szóval a licsit még egyszer régen, boldogult gyerekkoromban kóstoltam, amikor apukám hozott vietnami licsikonzervet a boltból. Kibontottuk, majd hosszasan néztük a gumírozott, nyákos, fehér bogyókat. Mivel a szemrevételezéssel nem tudtunk kideríteni semmit, nagy bátran megkóstoltunk egy-egy szemet. Majd a következő mozdulattal kihajítottuk az egészet a kukába. Azóta nem találkoztam élő licsivel (ennek több mint 20 éve), igaz, nem is nagyon kutakodtam utána. De most télen megláttam egy helyes kis pirosas, tüskés bogyófélét, amit ugyan elég drágán mértek, de kíváncsiságból vásároltam egy marékkal. Reménykedtem, hogy ez a licsi nem olyan licsi, mint ami az emlékeimben él.

A neten is utánanéztem pár dolognak a licsivel kapcsolatban, és sok érdekességre bukkantam.

A Litchi chinensis a szappanfafélék családjába tartozó, Kínából származó gyümölcs. Erre utal a „kínai ikerszilva” elnevezés is. Őshazájában több mint ezer éve termesztik.
A licsifa 10-30 m magasra megnövő lombos örökzöld, díszfaként is ültetik. Sok virágjából kevés termés lesz csak. A 2,5-4 cm hosszú ellipszis alakú bogyókat rücskös, kemény héj borítja. Ezen belül fehéres, kissé kocsonyás gyümölcshús található, a gyümölcs közepén pedig egy hosszúkás, sötétbarna, kemény héjú mag van.

Az érett licsi húsát nyersen is lehet fogyasztani, íze édes-savanyú. Cukorral tartósítható, ekkor salátákhoz, desszertekhez ehetjük. Kínában zselét, jégkrémet, bort és likőrt is készítenek belőle, Indiában és Kínában aszalják, és teához fogyasztják.
A leszedett gyümölcs gyorsan megromlik, hűtve kb. egy hétig tartható el. Exportálás előtt kénes kezelésnek vetik alá.

A licsi igen sok C-vitamint tartalmaz, de van benne B1-vitamin, vas, foszfor és kalcium is. Jó hatással van a bélműködésre, ezenkívül csillapítja a fájdalmat.

Megpróbálkozhatunk a licsi magjának csíráztatásával is, de termő fánk csak egy évtizeddel később lehet, ha minden jól megy. Az viszont akár 800 évig is élhet!

Minden tiszteletem ennek a különleges növénynek, de sajnos nem lesz a kedvencem. Nekem túl édes, émelyítő, a lányomnak viszont kimondottan ízlett (ahogy a mangó is)...

További érdekességek még itt, itt és itt.